Gyermekszívem akkor nem érzett szerelmet,
Csupán hat évesen csak éltem az életet.
Suli után vele a játszótérre mentem,
Minden titkom tudta, testvérként szerettem.
Teltek-múltak évek, s mi el nem távolodtunk,
Egyre komolyabb lett régi barátságunk.
Néha el-el jártunk, játszottunk, nevettünk,
S tizenkét évesen egymásba szerettünk.
Ismertük már akkor mi az a szerelem,
Gyerekkori álom, elképzelt véletlen...
De tizennégy évesen elszakadtam tőle,
Más suliba mentünk, s nem néztünk előre.
Azt mondta vár majd. S hogy örökké szeret.
A szíve engem többé soha el nem feled.
Újabb két éve eltelt, s én tizenhat lettem,
De nem volt senki másom, csakis őt szerettem.
Mégsem hívtam soha. Nem mertem keresni,
Mert mi van ha mégis el tudott feledni?
Egyre vártam, s végül egy szép napon felnőttem,
Tizennyolc évesen a herceg eljött értem.
Fehér lova nem volt, s nem győzött le sárkányt,
De a szívem örült, hisz évek óta rá várt!
Megígérte, s így lett. Újra együtt, vele.
Száz lány kérte szépen, de enyém volt a szíve.
Kapu alatt aztán hány száz csók elcsattant,
Szívem, mint a bomba, mi érte mindig robbant.
Öt éve volt velem, huszonhárom lettem,
S egyik reggel némán, könnyek közt ébredtem.
Azt álmodtam elment, s nem jött vissza soha.
Szívem másért dobog, s ő is szeret!-mondta.
Ki tudhatta akkor, hogy ez nem csak álom?
Belül összetörtem, és szertefoszlott álmom.
Ezúttal nem ígért. S nem mondta, hogy szeret.
Csak annyit mondott elmegy, s azt hogy Isten veled!
A föld megnyílt előttem, s a szakadékba néztem,
Ugrani akartam, de belül mégis féltem.
Értelmetlen percek, vég nélküli napok,
Forró nyárra jöttek jeges, kemény fagyok.
S amikor már bennem minden parázs kihúnyt,
Huszonhét évesen egy apró gyertya gyúlt.
Azt beszélték itt van. Újra hazajött ő,
Végig a múltban élt, s így nem jött el a jövő.
Nem bíztam, s nem hittem. De a szívem mélyén vártam,
S annyit gondoltam rá, hogy magam előtt láttam.
Hajnalban, napfényben, sötétben s homályban,
Míg egyik reggel őt az utcán meg nem láttam.
Arca fehér, sápadt, szemében nincs tűz,
Hova tűnt az erő, mi minden gondot elűz?
Nem szólt ő sem, én sem. Csak némán átölelt,
De jeges szívem tőle szavakat követelt.

...

Huszonkilenc vagyok. Van hitem és bízok.
S amikor csak tehetem, minden percben sírok.
Nem azért mert úgy fáj, hanem mert olyan szép.
Visszaléptem akkor, s eltűnt a szakadék.
Két évvel azután, hogy visszajött értem,
Megkérte a kezem, s így új úra tértem.
Minden szava emlék, mind, mit akkor mondott,
Csengő hangja akkor régi csöndet bontott.
-Az élet nem egy játék, s az ígéret nem mese,
 Ha egyszer megígérted, maradj mindig vele!
 A szíved nem csak elem, mi az agyadat hajtja,
 Az ész adja a szavad, minek szívem rabja!

Súgó Még nincs hozzászólás.

Új hozzászólás Frissítés